Esztergomban az 1946 őszén alakult népi kollégiumoknak – 1947 őszén – leányrészlege nyílt a Kossuth Lajos u. 51. szám alatt. 1949 februárjában politikai döntés miatt megszűntették a népi kollégiumokat. A leányok a volt vízivárosi zárdában lakókhoz csatlakoztak. A fiúk a tanítóképző és a volt ferences – akkor állami – kollégiumban nyertek elhelyezést. Ezen év szeptemberéig Állami Líceum és Tanítóképző-intézet Tanulókollégiuma működött a Scitovszky út 1. szám alatt, majd ebben az évben alakult át Állami Középiskolai Kollégiummá. 1950-ben a közös fiúkollégium épületét visszakapták a ferencesek. A két leánykollégiumot a Tanítóképző kollégiumában vonták össze, a zárda épületébe pedig a fiúk költöztek. 1951 őszén önálló Óvónőképző kezdi meg működését a városban, kezdetben közös épületben a Tanítóképzővel. 1953. májusában az Óvónőképző megkapta a Béke tér 18. számú épületet. A kollégium decemberben költözött át oda, de lakói továbbra is a Tanítóképző konyháján étkeznek. 1955-ben a tanügyi hatóság döntése alapján a tanév végén átadták az Óvónőképző épületét a Balassa Bálint Általános Iskolának. A leány kollégisták – valamennyi iskolatípus leányai – visszaköltöztek a Tanítóképző intézménybe. 1959-ben a Tanítóképző felsőfokúvá alakult, így a kollégiumban is csak tanítóképzősök maradhattak. A középfokú leánytanulók a Kossuth Lajos utca 25. szám alatt lévő épületbe költöztek. Étkezni viszont még sokáig a képző kollégiumába jártak. Ebben az időszakban – eléggé mostoha körülmények között – 120 lány tanuló lakott ebben az épületben.
1962-ben határozták el az új kollégium felépítését, mintegy 9 millió forintos költséggel, a Béke tér 16. (ma Szent István tér 6.) szám alatt. 1964. október 16-án adták át az új épületet. A megnyitóra a névadónak, Martos Flórának még élő leánytestvére is eljött. Az épületet az akkori oktatási miniszter, Ilku Pál adta át. Egészen 1988-ig középiskolai leánykollégiumként működött az intézmény. 1988-ban a városi kollégiumok átszervezése révén a kollégium koedukált intézménnyé vált, fele részben fiú-, ill. leány tanulók számára biztosított elhelyezést. 1992-ben a kollégium kezdeményezésére és a fenntartó döntése alapján megváltozott az intézmény neve.
Felvette Esztergom város szülöttjének nevét, így Kőrösy László Középiskolai Kollégiumként működik tovább. 1998-ban a város sikeresen pályázott a kollégium – címzett támogatás keretében történő – felújítására, amely 2001. augusztusában fejeződött be. Az iskolai felkészülést, az aktív pihenést teljes mértékben kielégítő otthonos, esztétikus környezetben folyik a fiú és leány tanulók nevelése, oktatása.
Névadónk
Dr. Kőrösy László (Esztergom, 1856. jún. 27. – Dömös, 1918. ápr. 26.):
Kőrösy László (születéskori neve Kucsera László) tanár, író lapszerkesztő és publicista 1856. június 27- én Esztergomban született.
A Belvárosi elemi iskolába járt, ami akkor a Reáltanoda épületében volt. 1866-ban, az osztrák-porosz háború miatt a tanévet megszakították, mert az iskolákat és más középületeket hadikórházak számára lefoglalták. Ezért az elemi iskola negyedik osztályát neki is meg kellet ismételnie, így csak egy évvel később, 1867 őszén kezdhette meg a gimnáziumi tanulmányit az esztergomi bencés főgimnáziumban.
Továbbtanulásként a tanári pályát választotta, ezért érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem bölcsész karára, emellett esztétikát is tanult. 1879-ben végezte el a magyar-történelem-esztétika szakot. Ekkor Gyulai Pál ajánlására herceg Odescalchi Gyula lánya, Irma házi-tanára lett másfél évig, részben a család budapesti palotájában, részben Nyitraszerdahelyen a hercegi kastélyban.
Még ezalatt az idő alatt, 1879 szeptemberében elvállalta az Esztergom és Vidéke című lap főszerkesztőségét (1892-ig látta el ezt a feladatot), 1880-ban pedig felvette hivatalosan a Kőrösy nevet, amit már diákkora óta írói névként használt. Mindemellett sikeresen letette tanári vizsgáját is 1881 tavaszán. Budapesten még egyetemistaként 1878-ban megalapította az Esztergom Kört, aminek védnökéül sikerült Simor János hercegprímást megnyernie. Az Esztergom Kör az akkor budapesti egyetemeken tanuló, egykor Esztergomban érettségizett 40 diákból állt össze, egymás segítésére és Esztergom jövendőbeli társadalmi-szellemi életének serkentésére. 1881-ben visszatért Esztergomba, ahol ősszel megválasztották a Városi Reáltanoda (1888-tól Városi Reáliskola) helyettes tanárának, majd 1883-ban rendes tanárrá nevezték ki. 1882-ben szerezte meg a bölcsész doktorátust. Tanárként magyart, németet, történelmet, földrajzot és természetrajzot tanított, emellett a tanári és az ifjúsági könyvtár őre is volt. Tizenegy évet töltött ezután Esztergomban. A tanári feladatai mellett legfőbb tevékenysége az Esztergom és Vidéke szerkesztése volt. Munkája nyomán az újság valódi társadalmi tényezővé vált Esztergom mindennapi életében, a közélet, a kulturális és társasági élet terén egyaránt. 1892-ben hagyta el Esztergomot.
Kinevezték Budapesten a Fővárosi V. kerületi Főreáliskola helyettes tanárának. A következő tanévben tanárrá léptették elő. 1911-ig tanított a Főreáliskolában.
Nyugdíjas éveiben Dömösön élt. Két munkájáról tudománytörténelmi értékük miatt külön kell szólnunk. Ezek közül elsőként az Esztergomban élt tudós Rumy Károlyról írt értekezését említjük, amely doktori disszertációja is volt. Berzsenyi Dánielről írt munkájával pedig egyetemi pályadíjat is nyert. Igazi elismerést az 1889-ben megjelent Katolikus költők című irodalomtörténeti antológiájával aratott.